Versenyek
- 7-8. évfolyam
- 9-10. évfolyam
- 10-11. évfolyam
Révais versenyek:
1, Révai- és iskolatörténeti vetélkedő
A Miklós-nap hagyományához kapcsolódva minden évben meghirdetjük 9. évfolyamos tanulóink számára az iskolatörténeti vetélkedőt, 10. évfolyamosaink számára pedig a névadó, Révai Miklós munkásságának ismeretéről szóló vetélkedőt.
Ezek a versenyek két fordulóból állnak: az első forduló írásbeli, előre megkapott kérdések alapján, a második pedig a három legeredményesebb első fordulós csapat mérkőzése a helyezésekért.
Mindkét verseny azt a hagyományt igyekszik ápolni, hogy diákjaink értsék és továbbadhassák a Révai-kultuszt, a napi eredményeken túl büszkék lehessenek az iskola múltjára és névadónk teljesítményére is.
A versenyhez anyagi támogatást is nyújt a Révai Baráti Kör, melynek következtében a helyezést elérő csapatok könyvutalvány-jutalomban részesülnek.
Mindkét fordulóhoz sikeres felkészülési lehetőséget biztosít az iskolakönyvtár gyűjteménye, de a feladatkiírásoknál mindig található konkrét hivatkozás is az aktuálisan felhasználható segédanyagra.
Szakmai részről a két vetélkedőt a magyartanári munkaközösség gondozza, melynek tagjai a tanév folyamán mindig készen állnak, hogy segítséget adjanak az érdeklődőknek.
Eredmények:
- iskolatörténeti vetélkedő 2010/2011
I. 9.d 131 pont
II. 9.e 113 pont
III. 9.b 96 pont
IV. 9.a 76 pont
- Révai-vetélkedő 2010/2011
I. 10.d 45 pont
II. 10.b 37 pont
III. 10.ae 34 pont
IV. 10.c 20 pont
Dr. Juhász Attila
munkaközösségvezető
2, "A Révai legjobb biológusa" verseny
Iskolánk legrégebben meghirdetett versenye, melyet hagyományosan december elején, Miklós-napon bonyolítunk le.
A részvétel meghívás alapján lehetséges, a biológiát tanító szaktanárok választják ki azokat a 11., 12. és 13. évfolyamos tanulókat, akik méltóak lehetnek erre a címre.
Először egy írásbeli feladatsor alapján dől el, ki az az 5-6 diák, akik folytathatják a versenyzést szóbeli megmérettetés során is.
A feladatok változatosak, sokszínűek, pl.: emberi csontok és szervmodellek felismerése, tudósok "hirdetményei", betegségek okozói és jellemzői, növények és állatok meghatározása, italok növényi alapanyagai, fogalmak, természetvédelmi ismeretek stb...
A Révai baráti Kör anyagi támogatásának köszönhetően az első három helyezett - érdeklődéséhez igazodó - könyvjutalomban részesül, melyet Horváth Péter igazgató úr nyújt át.
A 2010. év során a Révai legjobb biológusa Hermann Ágnes 12.F osztályos tanuló lett, 2. Tóth Mátyás (12.F), 3. Mike Dániel (11.B).
Dr. Degovics Andrásné
munkaközösségvezető