A Révai Miklós Gimnázium SZÍNKÖREINEK rövid története

1991-től 2003-ig

 

1991: Tamás Imre igazgató úr biztatására próbaképpen elindul a drámajáték és a színjátszás szervezése az iskolában egy „külsős” óraadó, Wenczel Imre vezetésével. Az ötletgazda az iskola magyar-történelem szakos tanára, Ladich Artur.

1992: Megkezdődik a munka, és a megyei fesztiválon eredményesen szerepel a „Turmix” nevű színkör. Műsoruk címe: „Isteni rendszerváltás”. A csoport vezetője, a darab szerzője és rendezője Wenczel Imre.

1993: Olyan sok a színkörre jelentkező tanuló (kb. 60 fő), hogy a szervező/rendező nem képes egyedül ellátni a munkát, segítséget hív; egy volt révais lesz ideiglenesen és hosszú távon is a legfőbb támasza, Tóth Szilvia, aki akkor még főiskolás. A hozott eredmény önmagáért beszél, mint a későbbiek folyamán is. Soha nem tudunk egyébként annyi színköröst csoportokba szervezni, ahányan szeretnének játszani; a jelentkezők („az ajtón dörömbölők”) létszáma mindig meghaladja a „kapacitásunkat”.

1993: „Beérett” a heti 9-10 órás munka. A „Turmix” színkör a Kisfaludy Napokon feltűnően, meglepetést okozva szerepelt.

1994: Úgy tűnik, szinte már érdektelen, hogy miképpen minősít a megyei zsűri, ugyanis a RÉVAI SZÍNKÖRE (kb. 38 iskola társulatát maga mögé utasítva) a keszthelyi HELIKON rendezvényén első ízben FŐDÍJAS lehetett. Mindig fontos állomása még a színkörök megmérettetésének a Kisfaludy Napok. Általában megyei szintű verseny, ma már az egész régiónak ez a versenyközpontja. A Bartók Béla Megyei Művelődési Központ akkoriban még támogatta a színköreinket, pl. próbahelyszín biztosításával. („Régi, szép idők!”)

1995: Nem tartható az egyetlen színkör. Annyian szeretnének játszani, hogy a csoportok vezetője kénytelen megosztani erőit. Újabb kezdőkkel foglalkozik. Ez lesz a második révais színköri csoport. A megalkuvás nélküli erőfeszítések és a révais diákok lelkes munkái további sikereket hoznak: a „Turmix színkör (szinte természetesen) „aratja” az eredményeket. Ebben igen nagy része van Tóth Szilviának, a tehetséges tanítványnak.

(A Révai Miklós Gimnázium SZÍNKÖRE-inek részletes „története” és eredményei ettől az időszaktól kezdve megtekinthetők a következő Internet-címen is: http://wenczel.fw.hu)

*

1996: Ez az év ismét nagy „áttörést” hoz. Immár világos, hogy a révaisok művészeti középiskolásokat is képesek versenyben legyőzni sokkal kisebb óraszámú próbaidővel, náluk mostohább körülmények közötti felkészüléssel. A HELIKONON ismét fődíjas a csoport, és már három színkört kell működtetni ahhoz, hogy a jelentkező diákok legalább „belekóstolhassanak” a drámajátékba. Rendszeressé válik a csornai színköri táborozás (egy hét intenzív tréning és produkciókészítés, csodás közösségi misztériumok és sok-sok önismereti játék…) Tóth Szilvián kívül többen is csatlakoznak a révaisokhoz, hogy segítsenek a csoportok formálásában, a színvonal megőrzésében és a fejlődés lehetőségeinek keresésében. Sárköziné Kollarits Edit, a mosonmagyaróvári Kossuth-gimnázium tanára azóta is „velünk van”. Varju Nándor és Debreczeni Márton pedig lassan rendezővé érett, így ma már előfordul, hogy pl. a Kisfaludy Napokon a Révai színkörei három arany oklevelet is elhoznak. (Legutóbb is ez történt, miközben az egész régióból alig haladta meg a tízet a produkciót kiállítani képes csoportok száma. Érdemes lenne megtudnivajon ennek mi lehet az oka? Miért nem működnek más középiskolákban a színkörök?)

Ekkorra már azért néha idegesítő a színkörök jelenléte és folytonos nyüzsgése az iskolában, szerencsére mind az iskolavezetés, mind a tanári kar nagy-nagy türelemről tesz tanúbizonyságot, így tovább fejlődhetnek a tehetséges versmondók, drámajátékosok és színjátszók. Köszönet érte mindenkinek Látványos egyéb eredményeket is hoz a drámajátékos tehetséggondozás. Gombamód szaporodnak a diákköltők és a versmondók. (Két-három kisebb-nagyobb révais diákantológia jelzi ezt.)

                                                                      

**

A színkörök további története annyira szerteágazó és „kalandokban” gazdag, hogy itt már vázlatosabbá kell tennünk beszámolónkat. Foglaljuk tehát össze évekre és csoportokra bontva, mi is történt eddig! Lássuk először az elmúlt 12 évben alakult és eredményesen működő csoportok és vezetőik nevét időrendben, majd a zsűrizett produkciók címét a rendezők neve alatt!

 

Tanévek

A csoport neve

A csoport vezetőjének és/vagy rendezőjének a neve

1991 - 1993

Turmix

Wenczel Imre

1992 - 1996

S Paletta

Wenczel Imre

1994 - 1997

Mágiarakás

Wenczel Imre; Varju Nándor

1994 -1997

Lem

Wenczel Imre

1995 - 1998

PaThália

Tóth Szilvia

1998 - 1998

L&M

Wenczel Imre

1996 - 2001

C4

Wenczel Imre

1997 - 2003

ReActor

Wenczel Imre; Sárköziné Kollarits Edit;

Varju Nándor

1997 - 2003

Ar(t)culat

Wenczel Imre; Debreczeni Márton

1998 - 2003

L'ART MA

Tóth Szilvia

1999 - 2003

Poézis

Wenczel Imre

2003 - tól

Utópia

Varju Nándor

 

**

 

Megyei és regionális versenyek eredményei az elmúlt 12 évben: 5 bronz, 8 ezüst, 11 arany, 11 különdíj rendezésért, csoportmunkáért és színészi alakításokért.

 

HELIKON  fesztiválok minősítései

1994 FŐDÍJ

1996 FŐDÍJ

1998 Egy ARANY

2000 Egy EZÜST, egy ARANY

2002 Egy BRONZ, egy EZÜST, egy FŐDÍJ

 

ODE-díjak (az Országos Diákszínjátszó egyesület által rendezett verseny díjai)

2000    II. helyezés

2001.   I. helyezés

2002.   FŐDÍJ

 

Egyéb fontosabb színköri díjak:

Arany János Művészeti Fesztivál – Pécs

2001    Színköri kategóriában FŐDÍJ

2002    Színköri kategóriában FŐDÍJ

 

**

Zsűrizett produkciók, rendezések

 

Debreczeni Márton rendezései a Révai színköreinek

1.

Suryakanta – mozgásszínházi produkció

2.

Lacmochara Yeti (A csoport vezetője Debreczeni Márton, a produkció rendezője Gyevi Bíró Eszter)

3.

Vérnász – Garcia Lorca műve alapján készült

 

*

 

Nagypál Orsolya rendezése

1

Micimackó (A. Milne műve nyomán a S-Paletta színkör számára)

 

*

 

Sárköziné Kollarits Edit rendezései a Révai-színkör számára

1.

Egypercesek adaptációja (Örkény István műveiből a S-Paletta színkörnek)

2.

Örkényuralom (A ReActor színkör számára)

3.

A halálba táncoltatott leány (A legújabb kezdő színkör számára)

 

*

 

Tóth Szilvia rendezései a Révai-színkörök számára

1.

Ionesco: A kopasz énekesnő

2.

Mrozek: A nyílt tengeren

3.

Shakespeare: Szentivánéji álom (részlet a Mesteremberek játékából) -- három variáció

4.

Mozi, vagy amit akartok

5.

Találkozások (mozgásszínházi produkció)

6.

Abszurdoidok két vécécsészére

7.

Ádám és Éva naplójából (Mark Twain műve nyomán)

8.

A fáraó (Prus regénye nyomán)

9.

Az István a király c. rockopera alapján készült produkció

10.

HABPAGON – Moliére A fösvény c. tragikomédiája alapján

11.

EKK (Az Equus előzménye)

12.

Equus

 

*         

 

Varju Nándor rendezései a Révai színköreinek

1.

Szerep-Álom - rendező: Varju Nándor és Wenczel Imre

2.

Folytassa Othello (Shakespeare műve nyomán)

3.

Szálemi (A. Miller drámája alapján)

4.

Woyzeck, avagy truváj a cirkuszban

5.

Lázár Ervin - Szegény Dzsoni és Árnika c. írása alapján

 

 

*

 

 

Wenczel Imre rendezései a Révai színköreinek

1.

Isteni rendszerváltás

2.

Orpheusz és Eurüdiké – mítosz-adaptáció

3.

Kisfiúk témáira (Weöres Sándor szövegei alapján)

4.

Tabarin, avagy a megóvott szüzesség

5.

Rongyszőnyeg (részletek Weöres Sándor vereseiből) – a Mediawave-re

6.

Orpheusz és Eurüdiké második változat; mítosz-adaptáció

7.

Örkény: Tóték

8.

Örkény-egypercesek adaptációja

9.

A nagy menetelés (Örkény István novellájából)

10.

Szerep-Álom - rendező: Varju Nándor és Wenczel Imre

11.

Tragédiácska (Madách Imre Az ember tragédiája c. költeményének első színeiből)

12.

Tabarin úr újabb kalandjai: Vértelen véreshurkák (vérbő középkori vásári komédia)

az L&M számára készült

13.

Részletek a MACSKÁK c. zenés játékból (Kováts Iringó, Podzimek Katalin, Wenczel Virág szólóénekével)

14.

Animációs játékok

15.

Örkény István: Pisti a vérzivatarban c. kétfelvonásosából

16.

Orpheusz és Eurüdiké – harmadik változat - mítoszadaptáció

17.

Télapó Telephelye Kft.

18.

Csodavárók (A Télapó Telephelye Kft-ből készült…)

19.

TRIPÓDIA (három részlet Örkény István Pisti a vérzivatarban c. darabjából

Részei: 1. Volentik álma; 2. Felvilágosodás; 3. “Meddig várjunk arra a büdös halálra?”

20.

B. Brecht drámája nyomán - SENTE BOLTJA - rituális játék

21.

Ludas Matyi – részlet a meséből

22.

Adrian Mole naplójából - az Ar(t)culat színkörnek

23.

Részletek Beckett: Godot-ra várva c. darabjából : 

Jó, hogy gondolkodunk (Szereplők: Kovács Nikoletta, Tárnoki Tamás)

Nem rossz arány (Szereplők: Baczoni Gergely, Kovács Mátyás)

24.

Adrian Mole rémálmai – az Arany János Tehetséggondozó Program osztályának

25.

Weöres Sándor: Az éjszaka csodái (versrendezés a 11. F osztálynak)

26.

Gyöngy az idő, vándoroljuk (versrendezés az Arany J. T. P. osztályának

27.

Moliére: A képzelt beteg – a Poézis színkörnek

 

 

Győrött, 2003. márciusában